@home...
No Flash Player :(

Blog

A Mount Blanc megmászása...

There are no translations available.

Kezdjük talán a legelején: 2010-et írunk, Lehellel és Előddel főzünk Pozsony mellett egy tóparton. Ők az a két erdélyi srác, akik fejükbe vették, hogy körbetekerik Európát. Mindamellett meghódítanak két csúcsot is, a Grossglocknert és a Mont Blancot. Ez utóbbira a tervek szerint 2011 júniusában kerül sor. Az én fejemben már kész volt nagyjából a terv: ami biztos, hogy augusztus 14-re (vasárnap), Majer István születésének előestéjére érek haza. Visszafelé számolva tehát kicsit módsítok az utamon: korábban indulok, hogy Chamonix-ben találkozzunk, és együtt megmásszuk Európa legmagasabb csúcsát...

2011 májusában a srácok már fél Európát körbetekerték, amikor elindultam. Sajnos már ekkor nyilvánvaló volt, hogy a tervezett időpontot ők a nehéz tél miatt nem tudják tartani, így lemondtam a hegymászásról, a randevút pedig Rómára tettük át. Emiatt azonban tudtam, Szicília kimarad. Végülis aztán Nápolyban sikerült összehozni a találkozót, ahol természetesen megvitattuk a magashegyi élményeket is. Egyre jobban erősödött bennem a tudat: igen, én is meg tudom csinálni!

 

 

13. nap

There are no translations available.

2012. július 19. (csütörtök)
Bruck  - Bitten

Reggel ráérősen, fél tízkor indultunk csak el (mivel kihagytuk Salzburgot, így van időnk). Három napunk van elérni Luzernt, a következő szállásunkat. Szerencsére ismét jó idő fogadott minket, ráadásul hátszél. Csak úgy száguldoztunk! Rátértünk az Inn folyóra (itt volt ugyebár az az ominózus eset a kanállal: egy hídon szélcsendben, tető alatt - mert pont most éppen a  változatosság kedvéért szitált az eső... szóval a híd deszkái közt a kanalam úgy gondolta, ugrik egyet kötél nélkül!)

A nap másik érdekessége... na jó! A nap érdekessége, hogy találkoztunk egy sráccal. A bringája rettenetes állapotban volt, táskái koszosak, zoknija, cipője lyukas... egy angol srác volt, aki világ körüli útra indult. „Elbeszélgettünk”, mail címet cseréltünk, majd tovább idnultunk. (Pár nappal később, amikor internet közelbe kerültem, kicsit utánajártam ennek a gyereknek: több utikönyvet is írt már, 2010 óta teker). Legalább fél napa elegendő témát adott nekünk a srác, egy jódarabig róla beszéltünk s mindkettőnknek olyan fura érzése volt, hogy nem adtunk neki legalább egy Doppelkekszet, vagy valamit, akármit. Vagy hogy nem csaltuk magunkkal... vagy nem tudom. De mindkettőnkben ugyan az a hiányérzet maradt meg, hiszen csak később fogtuk fel, kivel is találkoztunk: egy sráccal, aki megkerüli a Földet. Mi csak két hónapra jöttünk, de annyi pakkunk van, mintha mi mennénk a világ körül, mégis eltörpültünk mellette.

Este aztán még találkoztunk egy fickóval is, aki a környékünkről származik, és itt a környéken dolgozik falumbéliekkel (hát ezt most szépen leírtam, ugye?). A szállásunk egy hídnak a szerelőaknája volt.

Számokban:
Táv: 72,61 Km (Össz.: 1106,86 Km)
Idő: 4:36'
Átlag: 15,78 Km/h
Max.: 39,29 Km/h

 

 

12. nap

There are no translations available.

2012. július 18. (szerda)
Landeck – Bruck (CH)

A reggel  hideg volt és nyirkos. A kiteregetett ruháink semmit sem száradtak. Gyors reggeli után öltözés és folytattuk az ereszkedést (mennyivel könnyebb lenne, ha állandóan csak lefelé kellene mennünk).

A mai napra van kitűzve Lichtenstein átszelése. A kicsinyke országot pár óra alatt körbe lehetne tekerni. Szép vidék egyébként, élmény volt tekerni a kiváló minőségű kerékpárutakon. Vaduz mellett, Bruck-ban kaptunk szállást – ami már Svájc. Először egy sráctól, akivel több levélváltás is volt, de mivel a címet csak az utolsó levélben küldte, előtte meg egy másik lehetőség is adódott (a levelek közt valahogy elkeveredett... de mindegy is, részletkérdés). Sikerült a városi térkép alapján megtalálni a címet (merthogy Toncsi GPS-e is épp megmakacsolta magát, az enyémre meg még nem volt betöltve a svájci térkép).

A kedves fogadtatás után (meg miután felcipekedtünk az ötödikre) neki is álltunk főzni. A lányok (hupsz elszóltam magam) korán mentek aludni, nem sokkal kilenc után. Mi még éjfélig netezgettünk majd nyugovóra tértünk mi is.

Számokban:
Táv: 108,17 Km (Össz.: 1034,25 Km)
Idő: 6:40'
Átlag: 16,20 Km/h
Max.: 75,6 Km/h

 

11. nap

There are no translations available.

2012. július 17. (kedd)
Innsbruck – Landeck

Nos hát igen... négy óra alvással szép napnak nézünk elébe. Ilyen az igazán aktív pihenés kérem szépen. Nagy nehezen összepakoltunk, egy fénykép Imivel a vendéglátónkkal aztán irány nyugat!

Amennyire nem volt kedvem tekerni a nap elején, annál inkább elkezdtem élvezni. De nem tudtam sokáig, csupán délig, mert aztán ismét eleredt. Ömlött is aztán estig. Így néztük meg a Krimml vízesést. 1060 m magasbn van ez a csoda, csak hát Toncsi barátunk azt elfelejtette, hogy utána még majd’ 1700-ra kell felmászni. Kemény menet volt, mit ne mondjak. Harc az elemekkel, harc önmagammal. Nehéz volt cipelni a terhet, izzadni esőben, fáradtan. S mindezt úgy, hogy nem tudtuk, meddig van még a felfele, vajon hány kanyar, hány méter van még hátra. Amikor már a magasban a felhőkben voltunk és elállt az eső, átöltöztem, ezzel egy kicsit javult a közérzetem, ezáltal talán jobban is haladtam fölfele. A csúcsot elérve gyors pihenő után meg kellett kezdenünk az ereszkedést, mert kezdett sötétedni és még fogalmunk sem volt, hol szállunk meg.

Ahogy elindultunk lefelé eleredt az eső. Mindennek ellenére eresztettük hatvannal, nagyon izgalmas volt. Nagy nehezen találtunk aztán egy feltört fészert. Ide fészkeltük be magunkat. Főzés után a jól megérdemelt alvás következett a nyolc fokban.

Számokban:
Táv: 96,24 Km (Össz.: 926,08 Km)
Idő: 5:53'
Átlag: 16,36 Km/h
Max.: 50,97 Km/h

 

10. nap

There are no translations available.

2012. július 16. (hétfő)
Innsbruck

A mai nap a pihenésről szól. Délelőtt még blogolunk, képeket-videókat töltünk. Délután Toncsinak shoppingolni támad kedve (le akarja cserélni a derékalját, új edényt akar,  meg még egyet s mást). Jópár sport és túraüzlet volt a környéken, jobbnál jobb árakkal. Be is vásárolt rendesen. El is ment ezzel jópár óra. Délután a városba akartunk menni, de mivel Toncsi lakatkulcsa odabent maradt. Így a vásárlásban elfáradva vártuk őket a köszöbön. (merthogy ötre beszéltük meg, fél ötkor meg végeztünk, ígyhogy maradtunk)

Mivel a vacsorához is bevásároltunk (4 személyre).  Neki is álltunk: francia hagymaleves és tejfölös-gombás csirkemell söltkrumplival. Látszólag nagyon ízlett nekik, mivel még a tányért is szinte kinyalták.

Beszélgetés, mosogatás, blogírás, alvás... Toncsinak! Merthogy tizenegykor Imivel kimentünk egy sörre. Minden gétfőn diáknap van az egyik szórakozóhelyen, ingyenes koncerttel. Kettőig voltunk.

 

More Articles...

Page 1 of 5

«StartPrev12345NextEnd»
Which is the best web hosting? Read my just host review and compare it with ipage. Find a reliable hosting provider.
Joomla Templates by Joomla Hosting